Sziasztok!

 

Toti vagyok, nagyjából 8 éve kezdtem el pókerezni. Döntő többségében NL50 és NL100 Short handed cash gamekben  vettem részt, illetve van némi tapasztalatom az élő full ring játékokról.

 

2015 őszén váltottam spin and go-ra, jelen pillanatban 100-as limiten játszom. A grindolás mellett oktatok is, kedvenc sessiönjeim a hand reviewk és a live sessiön reviewk, amelyeken keresztül alaposabban megvizsgálhatjuk a stratégiát. Szeretek egy-egy leosztást mélyebben kielemezni, úgy hiszem, hogy a rangek kiépítése, a balanszolás és a különböző tartományok “ütköztetése” hasznos időtöltés.

 

Véleményem szerint a gondolkodásbeli hibák igazán az interaktív sessiönökön törhetnek felszínre, többek között ezen okból igyekszem a játékossal való párbeszéd kialakítására. Úgy hiszem, hogy a coachingokon nem kizárólag a játékos tanul, hanem az edző is, ezért (is) fontosnak tartom bevonni a grindert az elemzésbe, a közös gondolkodás sokat csiszolhat a stratégián, aminek köszönhetően javulni fognak az eredmények.

 

Nem hiszek abban a felfogásban, hogy csak akkor kell elemezni vagy coachingra járni, amikor jól megy a játék, hiszen a leakek az upswingben is megmaradnak, és ugyebár a downswinget a sorozatos apró hibák tovább mélyíthetik. A folyamatos tanulás és az alázat nálam alapvető feltétel a közös munka során.

 

Good luck!

 

Submit a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük