RayFinkle

Szia

 

5RayFinkle5 vagyok, úgy gondolom, hogy a PokerStars nickem alapján vagyok legkönnyebben beazonosítható…

Jelenleg 28 éves vagyok és körülbelül 10 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a pókerrel. (Sport1, Gyuri bácsi, MEGADTA, ha emlékszel még rá. :))

Az első pár hónapban nem voltam túlzottan sikeres, rendre elveszítettem a befizetett (kisebb) összegeket, ez az időszak azonban pontosan elegendő volt arra, hogy felmérjem és belássam azt a tényt, hogy a póker nem egyszerű játék és a fejlődés érdekében tanulásra van szükség. (2006-ot írunk!)
Ezért úgy döntöttem, hogy a további befizetések helyett inkább a fellelhető tudásanyag elsajátításával és feldolgozásával megpróbálom nyereséges irányba terelni a játékomat.

Az akkoriban fellelhető szerény oktató anyagok megtanulásával kezdetét vette a pókerkarrierem. Az elmúlt 10 évben kipróbáltam a póker szinte összes variánsát (Cash Game, SNG, MTT, Omaha). A póker karrierem első 5 évében még nem tekintettem magam mai hangzatos szóval élve profinak (egyetem mellett játszottam és havi kisebb összegeket CO-ztam).

Az egyetem befejeztével a cash game játékom fejlesztésére helyeztem a hangsúlyt 2011-ben egészen az NL100-as limitekig jutottam és itt már teljes mértékben megvalósítottam azt az álmomat, hogy egyszer majd pókerből fogok megélni…
Bármennyire is sikeresnek éreztem magam, kerestem a lehetőséget a fejlődésre és a magasabb órabér reményében barátaim/ismerőseim tanácsára váltottam HU SNG-re, majd ezen belül is nagyjából 6-8 hónap után ennek a póker variansnak a hyper struktúrájú változatára. Legbüszkébb a 2013-as évben elért sikeremre vagyok. Ugyanis ebben az évben sikerült egy előkelő helyet elérnem a sharkscope leaderboardon. Ezen eredményeknek a hatására figyeltek fel rám többen is az alacsonyabb téten játszó játékosok közül és kértek fel mentoruknak…


image00Pókeres életpályám egyik legfontosabb eseménye volt az a pillanat, amikor edzőként elkezdtem oktatni a hyper HU műfajt, ugyanis ezzel egyidőben nyíltak meg előttem lehetőségek, hogy csatlakozzak egy akkor már jól működő pókeres teamhez, a PokerSharkhoz.


Az első oktatóként eltöltött évemben 12-15 emberrel foglalkoztam, akiknek igyekeztem egyengetni és segíteni az útját a folyamatos fejlődésben és előrejutásban a hyperHU területén.


A 2014-es év végén azonban ez egycsapásra megváltozott. A PokerStars bevezette a Spin and Go játékformát amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend a rekreációs játékosok (fishek) körében és pontosan ezért a regulárok körében is (akik viszont az ezzel járó variancia nehézkes finanszírozása miatt távol maradnak az asztaloktól).


Miután a PokerSharknál megtaláltuk azt a lehetőséget, hogy a játékosaink számára hogyan tudnánk biztosítani az amúgy nagy varianciájú játékban a stabil, tervezhető havi szintű CO-kat kezdetét vette pókerkarrierem azóta is tartó része melyben az oktatás kap nagymértékű hangsúlyt.


Az elmúlt körülbelül másfél évben több mint 100 játékossal volt alkalmam együtt dolgozni, tapasztalataim tükrében biztosan állíthatom, hogy a játékosok 98% olyan tudásanyagra tett szert az oktatásaim alkalmával amivel nyerő játékosokká váltak ebben a műfajban.

Véleményem szerint 2 aspektusban tekinthetünk a pókerre:
      1. szórakozás

  1. pénzkereseti lehetőség

Ha valaki szórakozásként tekint rá, akkor jelenleg az online póker fejlettsége miatt szinte lehetetlen, hogy nyerő játékossá váljon, azonban ha valaki határozottan a pénzkereseti potenciált látja benne, akkor elkerülhetetlen, hogy valamilyen formában fejlődjön és dolgozzon azon, hogy minél jobb pókerjátékos váljék belőle, úgy gondolom, hogy az elmúlt 10 évben összegyűjtött tapasztalatom segítségével ha te is szeretnéd, akkor ebben nagy segítségedre lehetek.

 

A bevezetőben ha nem is fogalmaztad meg, de mielőtt elkezdted olvasni a történetemet feltettél nekem egy kérdés:
“Ki is vagyok én?”

Most hogy a történetem végére értünk szeretnék feltenni én is neked egy kérdést:
“Szórakozni vagy pénzt keresni szeretnél?”

GL

1 Comment

  1. Kedves 5RayFinkle5!

    Remélem megkapod az üzeneteket, amit ezen a felületen küldenek neked.

    2 hónappal ezelőtt belevágtunk abba, hogy bekerülhessünk hozzátok, a Pokershark-hoz.
    Párom, Takács Norbert regisztrált Nálatok, és Nagy Nikolettel való egyeztetést követően elkezdtük lejátszani az 1500 meccset.
    „Amatőr” pókeresek vagyunk, azaz egy 8 fős társaságban néhány évig hétvégenként pókereztünk, nem vagyunk profik.
    A videokat, oktatási anyagokat végignéztük becsülettel, amit adtatok.
    Bevallom, néha annyira gyorsan beszéltél, hogy még többedik visszahallgatás után is nehéz volt értelmezni az elhangzottakat. Ennél már csak a gyakorlatba való átültetése nehezebb, de azért igyekeztünk megbirkózni vele.
    Múlt héten elküldtük Nektek a pokerstarstól lekért 1500 db meccset és izgatottan vártuk válaszotokat, melyet a mai napon meg is kaptunk.
    Ez sajnos azonban nem volt annyira pozitív, mint amennyire bíztunk benne.
    Az általad írt értékelésben az állt, hogy
    – preflop rangeket meglehetősen pontosan sikerült betartani (ez a legegyszerűbb ugye, hisz van egy konkrét táblázat, melyet követnünk kell a kapott lapok alapján)
    – post flop javításához több edzésre lenne szükség (itt még lelkesen és boldogan olvastuk, hisz ezt vártuk, hogy beinduljanak az edzések)
    – BB játék felépítését teljesen elölről kellene kezdeni…

    Amiben mi 100%-ig biztosak vagyunk, az az, hogy NAGYON szeretnénk ezt az egészet megtanulni, és Veletek együtt dolgozni.

    Szeretnélek megkérni, hogy adj nekünk egy iránymutatást, hogy mit tegyünk, hogy a jelenlegi helyzetből előrébb jussunk.
    Félünk, hogy ha most lejátszunk még 1500 meccset, akkor a korábbi hibáinkat mi magunk nem fogjuk tudni javítani, és nem fogunk fejlődni (sőt, még romolhat is a helyzet, ha a jelenlegi hibáink még jobban berögződnek).

    Amennyiben van olyan elérhetőség, ahonnan segítséget tudnánk kapni valamilyen formában (akár személyes vagy skype tréning formájában), azért nagyon hálásak lennénk.
    Maximálisan testhezállónak érezzük ezt a tevékenységet, illetve a párom a munkájából fakadóan is megfelelő időt tudna erre az egészre szánni.

    Kérlek, amennyiben 2 perced engedi, segíts nekünk abban, hogy egy olyan megoldást találjunk, melynek köszönhetően a segítségetekkel jobbak lehetünk.

    Köszönöm előre is segítséged,

    Skárta Emma

Submit a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük