Wasp jóvoltából megismerkedhettünk a Sit and Go-k szövevényes világával, most pedig a headsup rejtelmeibe vezet be minket. Ez a két „pókersuli” – talán fogalmazhatok többes számban – mindannyiunk számára pénzben is megmutatkozó hasznot termelt eddig és ez remélhetőleg a jövőben sem lesz másként.
– Indításként: miért pont Wasp néven publikálsz?
– Sok szál futott össze a névben. Talán a leghangsúlyosabb Cassius Clay önjellemzése (bár ő a darázsra a “bee” szót használta), és egy amerikai metálzenekar betűszó alapú nevének a feltételezett jelentése volt. Frodó kardjának a neve és egy Ian Banks regény egy jobb sorsra érdemes állatszereplője is erősen közrehatott a név kiválasztásában. Persze az is számított picikét, hogy egyszer, amikor egy nick megadásához kvázi random generátorként rácsaptam a billentyűzetre, pont ez a szó került elő…
– Hogyan ismerkedtél meg a pókerrel?
Elsőként meg kell említenem, hogy sakkoztam – ahhoz képest, hogy milyen kevés energiát öltem csak bele, nem is ment rosszul. Ennek a hatása a mai napig sokkal jelentősebb a játékomra, mint bármi egyébnek: én a pókert soha nem tekintettem másnak, mint egy folyton változó feladványnak, ahol az ellenfeleket kell legyőznünk, és nem a balszerencsét. Szűkebb értelemben véve édesapám tanított pókerezni, mégpedig annak idején ötlapos pókeren iskolázott le jó néhányszor. Ragyogó pókertanár lett volna, hiszen az egyetemi éveit többek között kártyázásból finanszírozta, de a folyamatos frusztráció hamar elvette a kedvem a vele való játéktól. Mindenesetre már tíz évesen kialakult bennem az a kép, hogy – bár mindenki azt hiszi, hogy tud – de valójában csak kevesen játszanak jól.
– Melyek voltak eddigi zsugás karriered legfontosabb állomásai?
A pókerrobbanás idején én nagyon mással voltam elfoglalva – egyetem és egyebek – ezért viszonylag késői madárként kezdtem el online pókerezni. Indításként a legelső parti előtt végigrágtam pár elméleti könyvet, és megnéztem édesapámmal közösen pár esti pókerműsort, közben „elemezgetve” a helyzeteket. Nem használt sokat a vállalkozó kedvemnek, hogy apám által öt dolcsival “szponzorált” első CG-s sessionömet 5 teljes dollár veszteséggel zártam – és korántsem hibátlan játékkal. Sajnos (vagy szerencsére?) a mai napig nagyon óvatos vagyok a bal és a jobb zsebemben levő pénz (a játékra és a megélhetésre szánt pénzösszegek) vonatkozásában. Emiatt volt, hogy anno nem tudtam rábeszélni magam arra, hogy befizessek egy tisztességesebb összeget, a sok ezer fős freerollokon darálás a centekért pedig nagyon rossz időbefektetésnek tűnt. A gondom az volt, hogy egyrészt nem lehettem biztos abban, hogy nyerő lennék-e, másrészt egy darabig nem volt módom (bátorságom) kideríteni, hogy így van-e.
– Ez látszólag a 22-es csapdája…
– Szerencsére azért találtam az interneten egy oldalt, ahol no deposit bónuszt ajánlottak. Ez mindent egybevéve olyan 35 dollár lehetett annak idején, és a teljes bankrollomat lényegében ebből a kezdőtőkéből építettem fel – nem volt soha befizetésem egyéb pénzből egy pókeroldalra sem. (Pontosabban egyszer befizettem talán olyan 20 dollárt, mert kaptam a kártyám regisztrálásáért egy jó versenytickettet ajándékba.) Mivel nagyon alacsony volt a kezdőtőkém, ezért eleinte szinte kizárólag csak 10 fős SNG-kon és icipici – overlayes – versenyeken játszottam: egy dolláros tét volt a legkisebb, amin pénzért indultam. ( Leszámítva, hogy természetesen a szórakozásért több 10 centest is lejátszottam családtagjaimmal /elsősorban édesapámmal/ – barátaimmal skype-olva közben – de ez szerintem nem számít.) Talán az első készpénzes partim végeredménye nyomta rá a bélyegét a CG pályafutásomra: hosszabb-rövidebb upswingektől eltekintve, talán még nullás se vagyok ebben a játéktípusban, igaz, nem is nagyon erőltettem. A versenystruktúra mindig is jobban ment valamiért. A második legnagyobb lökést a versenyjáték felé az adta számomra, hogy az oldal, ahova regisztráltam, egy általam ismeretlen megfontolásból (nem mtt-ztem, csak SNG-kat toltam) befinanszírozott egy nagyobb – kb. 500 fős – szatellit versenyre, azzal a feltétellel, hogy az ő színeikben induljak. Itt ugyan hosszas chipleaderségem ellenére sem nyertem – így lecsúsztam az első hely 12k+ dollár értékű díjáról -, de a második hely 5-800 dollárja is rengeteg pénznek tűnt akkoriban a számomra. A heads up csak később jött, amikor már megengedhettem magamnak, hogy tőkét fektessek egy új játékforma megtanulásába, de ez a HU suli bevezetőjében már megtalálható, nem ismételném el.
– Jelenleg milyen termekben játszol HU-t, milyen téten?
– Játszottam (játszom) Ipokeren, ongame-en, Full Tilt-en. A fő játékom a 31.5$ volt, újabban pedig az 52.5-ös téten kezdtem el vadászni.
– Hogyan tudnád jellemezni az átlagos mezőnyt?
A közepes tétű (50 dollárig bezárólag) heads upok mezőnye meglepően homogénnek tűnik a számomra. A játékosok nagy része még ma is teljesen képzetlen, és ezért stabil vesztő vagy nullás. Az állomány kisebb része azonban kifejezetten jó játékosokból áll. A fő különbség talán az alacsonyabb és a magasabb tétek között az lehet, hogy alacsonyabb téteken a játékosok „jobban ragaszkodnak a véleményükhöz, mint a tényekhez”, magasabb téteken inkább hajlandók az alkalmazkodásra és természetesen ott a jó játékosok arányukban többen vannak. Ennek ellenére még általában kerülik egymást.
– „A játékosok többsége teljesen képzetlen, ezért stabil vesztő vagy nullás.” Ez eléggé szikár megfogalmazás és azért 30-as tétről ez nehezen hihető a kívülálló számára. Vagy csak ezekre a hálózatokra igaz? Szerinted ki a teljesen képzetlen, illetve melyek azok a típushibák, amelyeket könnyű kiszúrni és a velünk szemben ülő hal-mivoltáról árulkodik?
– Típushibából csak kétféle van: a preflop és a postflop játék. 🙂
– Végre egy jó hír… khm…
– … szóval nem akarom lelőni a HU suli izgalmasabb részeit, de a leggyakoribb hibák a teljesség igénye nélkül: túl kevés vakvédés, túl sok megadás vaklopásra, hiányzó, vagy nagyon sok 3bet, a flopon-turnön-riveren túl sok, vagy épp túl kevés dobás-emelés. Hogy azért konkrét példát hozzak, az a játékos, akinél találunk egy olyan vaklopási méretet, ahol önmagában a dobási-visszaemelési gyakorisága az összes lappal indokolja az emelést, egész biztos, hogy verhető ellenfél.
– És mit jelent az, hogy „jobban ragaszkodnak a véleményükhöz, mint a tényekhez”. Olyasféle gondolatmenet, hogy például: „Tudom, hogy csak blöffölsz, megadom ász magassal, hiába mutattál eddig legalább második párt, ha a riveren hívtál!”
– Ahogy én látom, magasabb szinteken több a rugalmasabb gondolkozású játékos, aki csak azért, mert az első licitkörben úgy tűnt, hogy blöffölsz, képes később felülvizsgálni a véleményét. Alacsonyabb buy in szinteken szinte teljesen mindegy, mit adsz elő, mivel nem vevők a finomabb dolgokra. Ebben az a jó, ha valamit tévesen a kezedbe raknak, akkor végighívják-adogatják az összes utcát egy nyilvánvalóan gyenge párral.
– Világos. Milyen távlati terveid vannak a pókerrel? Mondjuk HU-ban milyen tétre szeretnél eljutni?
– Ilyenkor a tipikus válasz a pro-vá válás lenne, ugye?
– Gőzöm sincs, bár tényleg jól hangzik…
– Nyilván majdnem mindenkinek vannak tervei, azonban sokan összekeverik az álmokat a tervekkel. Különösen nagyot én nem akarok álmodni, a póker feltehetően soha nem lesz a megélhetésem alapja, hanem csak az egyik szórakozásom marad. Számomra anyagi oldalról a póker nem jelenthet soha mást, mint egy független bevételi forrást, a cseresznyét a tejszínhab tetején. Pókerből élni egy nagyon fárasztó, rettenetesen stresszes dolog lenne, és én úgy érzem, talán nem is lennék rá alkalmas hosszú távon. Ennek ellenére természetesen vannak rövid és hosszú távú elképzeléseim. A rövid távú elképzelések közé a 100 dolláros, vagy talán magasabb HU szintek (nyereséges) elérése tartozik, a hosszú távúak közé pedig az, hogy ha a jövőben nagyon megunom a heads up-ot, akkor elkezdek nagyobb (talán élő?) versenyeken is elindulni. Egyelőre azonban a HU teljesen jól lefedi az izgalomkeresési igényemet. Tiszta mázli, hogy nyereséges vagyok benne, máskülönben nehéz lenne ugyanis megállni, hogy lejátsszak néhány ilyen meccset. Ha viszont nagyon álmodozni akarok a póker és megélhetés kapcsán, akkor jól el tudom magam képzelni a tengerparton egy függőágyban, ahogy egy mojito és egy szörfözés között a laptopomon megkeresem a napi betevőt. De ez vélhetőleg megmarad az ábrándozás szintjén.
– Hogy lehet megtalálni az egészséges egyensúlyt a pókerezés és a normális életvitel között úgy, hogy azért az ember képes legyen mondjuk havonta értékelhető mennyiséget játszani pl. akár HU SNG-ből (vagy bármi másból.) Neked ez sikerül?
– Jó kérdés, én is csak mostanában vettem észre, hogy problémáim vannak. Ez egyébként Misima egy – napokban született – hozzászólása kapcsán tudatosult bennem. Ő azt írta, hogy ugyan csak néhány órát játszik, mégis egész nap ott pörögnek a zsetonok és a kártyák a fejében. Én is hasonlóképpen vagyok ezzel: a közvetlen pókerre fordított időt nagyon jól kezelem, de talán a többit ennél rosszabbul. Ezt még alaposabban át kell majd gondolnom. A pókeres idő kezelésével kapcsolatban nem kell persze túl bonyolult dolgokra gondolni: leülök, hogy három órát játsszak, és amikor letelik, a három óra, akkor felállok. Az eredményen nem stresszelek, csak tudomásul veszem. A tegnapi napot például pont egy százas mínuszban zártam, de ez egyáltalán nem lehet indok arra, hogy tovább játsszak, hogy megpróbáljam visszanyerni a veszteséget. A másik dolog, ami érdekes ebben a kérdésben, az az „értékelhető mennyiség” fogalma. Egy mennyiségi elvű megélhetési játékos nézőpontjából a havi 2-300 játék az semmi – 500 játék két-három asztalon nyomva 50 óra. Ez alig több mint egyheti termés egy grindernek. Ennyi azonban egy hobbijátékos szemszögéből rengetegnek tűnik. Én hobbijátékosnak tartom magam (mivel nem a pókerből élek) ezért nincs rajtam kényszer, hogy minden hónapban lejátsszak egy-egy nagyobb mennyiséget, csak mert a csekkeket be kell időre fizetni.
– Mi alapján dől el, hogy játszol vagy sem?
– Ha van időm és kedvem, akkor játszok, ha nincs, akkor nem teszem. Ami szerencsés, hogy én bagoly vagyok, tehát könnyen maradok fenn nagyon sokáig (csak ne kelljen korán kelnem). Akinek nem ilyen a bioritmusa, az szerintem sokkal nehezebben boldogul a pókeres idejének a beosztásával – én ugyanis többnyire akkor játszok, amikor a családtagjaim alszanak, így picivel kevésbé irritáló számukra a dolog. Mázli, hogy a családom is támogatja a pókerezésemet, de megjegyzendő: én is próbálom elkerülni, hogy idegesítsem őket vele.
– Szerintem egy hobbijátékos, aki azért egy-egy session alkalmával három órát játszik, az nem fogja tudni kikapcsolni magában csak úgy azonnal a további parti-elemzést és töprengést. Ez képtelenségnek tűnik. Hogy lehet ezt megoldani? Elvon valami mástól?
– A család és a karrier is fontos, hiszen korántsem biztos, hogy a póker ennyire központi helyet tölt be az életemben tíz év múlva is. Próbálok nagyon tudatosan figyelni arra, hogy ne menjen a játék a többi dolog rovására, de néha hibázok. Probléma például, hogy ha heads upot játszok, akkor egyáltalán nem tudok beszélgetni közben a párommal, pedig neki lehet, hogy nagyon fontos lenne, amit elmondana, szeretné, hogy több időt töltsek vele, netán kicsit figyeljek rá ilyenkor is. Sajnos úgy vagyok huzalozva, hogy amikor játszok, akkor minden, ami azon kívül esik csak „zavaró mellékkörülmény” lesz, a verbális kommunikációt például a félhülye robotpilótámra bízom.
– Ez jelent problémát a mindennapokban?
– Amíg nem veszik észre, addig nem. 🙂 Annyiban szerencsém van, hogy a párom nagyon megértő, de nem szeretném kipróbálni, meddig feszíthetem a húrt. Általában mondjuk előre bejelentem, hogy „ma este lenyomok egy sessiont drágám, oké?”, ezek a gesztusok azért segítenek egy picit. Na meg persze a vásárolt dolgok – amit a pókerből fizetünk ki – is enyhítik a fordított életritmus miatti feszültséget. Volt olyan párkapcsolatom, ahol a hölgy letagadta a szülei előtt, hogy miből mentünk nyaralni, pedig nem gondolnám, hogy szégyellni kellett volna a dolgot. A pókerrel az a baj, hogy a sikert ugyan pénzben mérik, de nem látszik azonnal az ár, amit fizetünk érte. Olyan, mint egy kölcsön, amit csak később kell törleszteni, de akkor kamatostul. Kételyeim vannak, hogy lehet-e egyáltalán hosszú távon sikeres egy olyan játékos, aki nem kizárólag a pókerből él, de nem találja meg az egyensúlyt a hobbijával és pókeren kívüli életével.
– Gondolom sokakat érdekel, hogy miért vágtál bele korábban az SNG-suliba, illetve most a HU-suliba? Hiszen egyik sem lenne kötelező…
– Annak idején önszorgalomból rengeteg anyagot gyűjtöttem össze a saját SNG játékom javítására, és sok jegyzetet készítettem. Amikor az oldalon szóba került egy SNG suli indításának a gondolata, eszembe jutott, hogy megoszthatnám másokkal, amit tanultam – összegyűjtöttem – kisakkoztam. Megkerestem ezért az ophu-t, hogy szívesen írnék pár cikket a témában. Mivel ők is támogatták az ötletet, és az írások fogadtatása is nagyon jó volt, ezért felbátorodtam, hogy mélyebben beleássam magam néhány kapcsolódó témába. Afféle öngerjesztő folyamatként működött a dolog innentől kezdve. Nem mellesleg, a folyamatos utánbogarászásnak köszönhetően a játékom is magabiztosabbá vált – tehát én is rengeteget profitáltam abból, hogy megtaláltam az irodalomban lejátszásaim elméleti megerősítését. Amikor HU-ra váltottam, gyakorlatilag ugyanez a folyamat zajlott le, azzal a különbséggel, hogy a heads up-ra való felkészülésem már jóval tudatosabb volt, így aztán jóval gyorsabban is rázódtam bele a játékba. Persze ez csak részben válaszolja meg, miért írom a cikkeket… A legnyomósabb ok az, hogy szeretem megírni a cikkeket, utánanézni a témáknak, és persze jó látni az esetleges pozitív visszajelzéseket is. Ha valaki haszonnal olvassa az írásaimat, annak különösen örülök. Szóval a cikkek írása ugyanúgy hobbi számomra, mint a póker, kizárólag azért csinálom, mert szórakoztat, jó érzéssel tölt el.
– Ha mindez „csak” hobbi, akkor mivel foglalkozol hivatásszerűen?
– Ebbe nagyon mélyen nem szeretnék belemenni, maradjunk annyiban, hogy hivatásként joggal foglalkozom. Aránylag szabad időbeosztással rendelkezek, ez egy pókeresnek aranyat ér. Viszonylag sokat olvasok, nem csak szakirodalmat, valósággal beszippant minden, ami betű.
– Akkor kanyarodjunk is vissza gyorsan pókerhez. Szerinted miért ennyire gyér a hivatalos, nyomtatott HU-szakirodalom, annak ellenére, hogy ez a játékforma igencsak népszerű?
– Van igazság abban a mondásban, hogy „aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja”. Egy jó – hivatásos – heads up játékos olyan szintű stabil profitot tud elérni (az évi 50-100 ezer dollár egyáltalán nem irreális), hogy egyszerűen órabérben nem éri meg neki, hogy mással foglalkozzon, cikket, netán könyvet írjon. Másrészt pedig véleményem szerint az sem elhanyagolható dolog, hogy mindenki félti a saját kenyerét. A póker mind a mai napig nagyon gyorsan fejlődik, aki pedig egy kis előnyre tud szert tenni, az megpróbálja addig kiaknázni, amíg nem ugyanazt játssza a többség, és amíg nem kezdenek rá ellenjátékot kialakítani. Egyszóval szerintem kevés az olyan szakíró, aki elég jól is játszik, de hajlandó is megosztani az olvasókkal a játékának a lényegét. Harmadrészt viszont nehezen kerül a reflektorfénybe egy heads up játékos, nehezen lesz az index főoldalán hírértéke annak, hogy ha valaki lenyomott tízezer heads upot 5% roi-val, hiszen sokkal figyelemfelkeltőbb ennél az „XY százmilliót nyert pókeren” főcím – pedig lehet, hogy az utóbbi játékos hosszú távon veszteséges.
– Sokszor elhangzik a póker kapcsán a hosszútáv fogalma. HU SNG-ben szerinted kb. hány meccset jelent ez? Mikor érdemes alaposan szemügyre vennünk a statisztikáinkat, hány játéktól kezdve értékelhető a minta?
– Bár a HUSNG-ban a legrövidebb a hosszútáv, de ezt a kérdést jelentősen túl is misztifikálják szerintem. A hosszútáv egyébként pedig nem határozható meg egy számmal, ami felett már értékelhető az eredmény, alatta pedig nem.
– Hogyan dönthető el akkor, hogy nyereséges-e valaki?
Én viszonylag szerencsés voltam, a megszerzett SNG-s rutinomnak köszönhetően az első pillanattól kezdve „éreztem az erőt”, hogy le tudom győzni a mezőnyt. Azt persze pontosan nem tudtam, hogy mennyire elég az előnyöm, de aránylag biztos lehettem abban, hogy nem leszek veszteséges. Most inkább a konkrét számok helyett (amelyek egyébként a néhány száz lejátszott partitól a néhány ezerig terjednek a szakirodalomban) azt mondanám: nem az a lényeg, hogy nyerünk, avagy vesztünk, hanem hogy hogyan tesszük azt meg, mennyire volt jó és magabiztos a játékvezetésünk. De ezzel kikerültem a választ, ugye?
– Ahogy egy joggal foglalkozótól ezt időnként már szinte el is várja a közvélemény!
– Jó, akkor legyen a konkrét válasz ez: ha 100 partinál van legalább 15%-os roink, vagy 500-nál 7%-os, vagy 1000-nél legalább 4%, akkor szinte biztosra vehető, hogy jól csináljuk a dolgokat, és minden frankó. Ha viszont rosszabb az eredményünk, 100-nál mint -20-25%, 500-nál, mint -15%, 1000-nél -10%, akkor pont ideje szerintem elővennünk a szakirodalmat, vagy jövedelmező másodállást vállalnunk. Ebben meg picit sok lett a szám ugye? De hát, ha egyszer megkérdezted… 🙂 saccolok szívesen. Egyébként úgy gondolom, hogy a póker nem agysebészet; elsősorban szorgalom és alapok kérdése, ki, milyen szintig jut el benne.
– És mit tegyen az, akinek mondjuk 500 meccs után kb. -2% a ROI-ja? Nyilván tanuljon, mert nem reménytelen,de… milyen területekre érdemes elsősorban ráfeküdnie? Pszichológia, matematika, vagy mágia? 🙂 A HU sulin kívül 🙂 hogy lehet a legtöbbet tanulni?
– A HU sulin kívül? Nehéz kérdés! 🙂 Komolyra fordítva a szót: közepes téten a -2% (valós) ROI egyáltalán nem rossz eredmény, sőt! Azt jelenti, hogy a mezőny hajszálnyival több, mint felét meg tudja a játékos verni, és egy átlagos rakebackkel nullás eredményt érhet el. Tulajdonképpen már „csak egy pici” hiányzik ahhoz, hogy ez a játékos nyereséges legyen. Ahhoz azonban hogy meg tudjam mondani, hogy ennek az ismeretlennek mit kéne először fejlesztenie, milyen területen a leggyengébb, körülbelül varázslónak kéne lennem, ami viszont nem vagyok. Ha mégis muszáj, hogy egy dolgot javasoljak, akkor az lenne, hogy elemezze a saját játékát, olvasson szakirodalmat, nézzen meg más játékosokat. A lényeg, hogy ne azzal törődjön, hogy hova tolják át a zsetonokat egy leosztásban, hanem azzal, hogy „megoldja a feladványt”. A folyamatos önfejlesztés a pókerjátékban egyébként is egy olyan kényszer, ami nélkül szerintem élethosszig nem lehet nyerő valaki.
– A feladványon, rejtvényen azt érted, hogy az ellenfelet kell megfejteni?
– Pontosan. Az ellenfél maga a rejtvény, ahogy az egyre több vonal meghúzásával kirajzolódik a számozott pontokból a mosolygó Donald Kacsa, hasonlóképpen válik minden egyes licittel érthetőbbé ellenfelünk alapstratégiája. Általában van az ellenfelünknek valami elképzelése, hogyan akarna nyerni, bármennyire kaotikusnak tűnik a játéka. Ha meg tudjuk fejteni, hogy mik a tervei, akkor félig teljesítettük a feladatot. Ilyenkor csak nyomni kell a megfelelő ellenjátékot, amíg vége nincs a meccsnek, vagy nem változtat az ellenfél – a konkrét lejátszások az egyszerűbb és könnyebben tanulható részei szerintem a heads upnak.
– És mi a bonyolultabb? Mi a HU SNG kulcsa, mi a legfontosabb eleme ennek a játéknak? A matematika? Az alkalmazkodás? Valami más?
– Kell a matek, kell az alkalmazkodás, kell a beleélő képesség, a stressz tűrése, és kell persze sok más is.
– A beleélő képességet úgy kell el képzeljem, hogy egy meccs alatt az ember kvázi az ösztöneire hallgatva csinál egy hajmeresztő megadást, amivel elcsíp egy blöfföt, az ellenfél haja kihullik, a partit visszanézve pedig a miénk is? 🙂
– Nem teljesen erre gondoltam. A beleérző képesség az előző kérdéshez kapcsolódik, az embernek mindig az kell, hogy a fejében járjon: „ezt vajon miért csinálta?”, „én a helyében mikor licitálnék így?”. Persze lehet ennek a gondolkodásmódnak az eredménye egy szép blöff-fogás is.
– Ez tehát a legfontosabb?
Talán igen. Én azonban mégsem ezeket a papírízű dolgokat emelném ki, hanem az irodalomban méltatlanul mellőzött „játékosságot”. Nehezen lesz szerintem jó játékos az, aki megutálja a pókert néhány elvesztett kulcsparti után, de aki élvezi, hogy túlgondolkozza, meglepi ellenfelét, hogy megtalál egy lyukat a játékában, annak sokkal kevésbé az számít, hogy mi lesz a parti végkimenetele, semmint az, hogy jól játssza magát a heads upot. Ha utazunk, nem a végállomás számít, hanem az utazás maga. Az eredmény meg jön magától.
Lord Malavine
forrás: http://www.onlinepokerhu.com