Laptartományok és zsetonkupacok értékelése
Heads Up Sit and Go Suli
(V. rész – kezdő és középhaladó szint)
A Heads Up suli e része a stack-méretek és az ellenfelek tipikus stratégiájával, illetve az induló laptartományok kiválasztásával foglalkozik.
A dolog sajnos nem lesz olyan egyszerű, hogy megadok egy ideális M szám <-> Range% összerendelést, azonban néhány támponttal talán tudom segíteni az olvasók saját játékstílusának a kialakítását.
Akik csak most kapcsolódnak be a Heads Up suliba, nem árt, ha néhány dologgal tisztában vannak.
1. A kiválasztott stratégiánknak érdemes igazodni az ellenféléhez,
2. A pozíció előnyt jelent,
3. Folyamatosan figyelnünk kell, mekkora stack-kel játszhatunk.
A Heads Upban szerencsére nincs olyan indulási, licitálási alapstratégia, amire ne lehetne kitalálni ellenjátékot. Ha ki tudjuk találni, hogy ellenfelünk épp mit játszik, akkor aránylag könnyen (legalább az utólagos elemzésnél) meg tudunk határozni egy ellenstratégiát, ami nyerő lesz – amennyiben ellenfelünk sem változtat stratégiáján.
A Heads Upban hosszú távon tehát az lesz sikeres, aki pontosabban választja ki ellenjátékát, aki megelőzi ellenfeleit az alkalmazkodási képesség tekintetében.
A második pontot sem kell magyarázni. (Vagy talán mégis?) Másodlicitálónak lenni előny. Akkor is az, hogyha többen azt hiszik, hogyha elsőként teszik majd be zsetonjaikat, akkor ők kerülnek előnybe mivel a másik fél csak hibázhat, és még ha el is kapja az üres blöfföt, csak kicsi lesz a hátrányuk. Ez nyilván tévedés, a pozíció zsetont ér. Csakhogy… és itt jön a képbe a „csakhogy” azaz a harmadik pont.
A pozíció a Heads up-ban felcserélődik preflop és a flop elérésével. Ha tehát az „effektív stack” csak kétutcás licitet tesz lehetővé, akkor egyenlő számban licitálhatunk pozícióból egy adott partiban, és pozíción kívülről.
Mi ez az effektív stack, hogyan használjuk, a licitek számának, és az induló laptartománynak a meghatározására?
Stack – effektív stack
Stack-nek hagyományosan a játékos előtt levő zsetonkupacot (annak nagyságát) nevezik, magától értetődik, hogy ez minél nagyobb az ellenfélhez képest, annál nagyobbak lesznek a végső nyerési esélyeink – annál több kört tudunk akció nélkül túlélni.
Természetesen a stack méretek összevetésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vakok nagyságát (ami alapvetően határozza meg a licitjeink méretét, és az induló lapjaink körét).
A többszereplős játékokban otthon levő, de a Heads Upban még kezdő olvasók figyelmét ezúton hívom fel arra, hogy a Heads Upban folyamatosan figyelni kell az effektív zsetonszámot, aminek értéke lényegében nem lesz más, mint a két szembenálló fél közül az aktuálisan rosszabbul álló stack-je.
Az alap preflop stratégiánkat az fogja meghatározni, hogy mennyi az effektív stack és a vakok aránya (illetve hogy ellenfelünk mennyire és hogyan védi a vakjait).
Így például deep stackben, közepesen agresszív ellenfél ellen játszva kiváló lap a támadásra pozícióból az azonos színű T-8, azonban ha csak 10 vakunk van, akkor nagyon meg kell gondolnunk a dolgot – hacsak nem játszik preflop hibásan Villain (hibás játék: nincs resteal, vagy a dobási aránya önmagában indokolja az emelést). Ha azonban csak öt effektív vak, vagy kevesebb áll a rendelkezésre, akkor megfordul a dolog, általában ismét érdemes lesz ezekkel a lapokkal támadni. Miért van ez? A licitek számának korlátossága miatt.
A licitek száma és az ellenfelek
Az effektív stack erősen determinálja, hogy milyen preflop licit esetén hány utcán tudunk majd emelni, illetve megadni.
Az első két-három vakszinten (egyenlő zsetonarányoknál) lehetőségünk van arra, hogy 4 utcás pókert játsszunk, jól el tudjuk adni a több utcás blöfföket, a gyengébb játékosok ellen az implied és reverse implied oddsot ki tudjuk fizettetni. Azonban ezt a szintet elhagyva a játék postflop része gyorsan egyszerűsödni kezd. Az egyszerűsödés nem jeleni azt, hogy könnyebb döntésekkel szembesülünk, azonban mindenképpen kevesebbszer kell majd leosztásonként dönteni a licitünkről.
Általános elv, hogy ha csak kétutcás licitre lenne lehetőségünk (vagy sikertelen vaklopás után, a visszaemelésre a pot odds miatt be kellene tolnunk a zsetonjainkat) akkor jobb – ha már a támadás mellett döntünk – hogy az első licitkörben all in tesszük az effektív stack-kel. A flopon tudniillik az esetek kétharmadában nem lesz értékelhető lapunk (hacsak nem legalább közepes kézbepárral indulunk) és egy hívás esetén nagyon nehéz helyzetbe hozzuk magunkat, legyen bár ellenfelünk a leggyengébb játékos.
Természetesen, mint minden elv alól, ez alól is van kivétel a pókerben: ilyen a preflop a lapjába kapaszkodó, de a flop után azt könnyen elengedő Villain.
A licitszám és a laptartomány kérdése
A játékunk célja az, hogy ellenfelünket hibára kényszerítsük, hogy az esélytelenebb kezével tegyen be nagyobb tétet, vagy a jobb kezétől agressziónk hatására megváljon. Ellenfelünk minél inkább passzívan követi a játékunkat, annál inkább tolódik el indulólapjaink köre a fantázialapok irányába. Minél több és nagyobb licitre van lehetőségünk, ellenfelünk minél nagyobbakat emel, és ad meg, annál inkább igaz, hogy a lapjaink feltételes értéke kifizetésre kerül.
Ennek több következménye van:
– Ahogy csökken a mozgásterünk, úgy kényszerülünk egyre gyengébb kezekkel játszani, pusztán a fold equity-ben bízva.
– A játékunk a mozgástér csökkenésével elsődlegesen a preflop emelés – flop emeléssel kapcsolatos döntésre korlátozódik, majd a preflop emelésre.
– A mozgástér csökkenésével a húzólapok viszonylag értéktelenné válnak, azonban felértékelődnek a gyenge ászok vagy figurás lapok, illetve az alacsony párok.
A jobb játékosok a mozgástér szűkülésével mind és mind magasabb agressziófaktorral játszanak (ami lényegében a támadások és a megadások arányának változását takarja), függetlenül attól, hogy előnyben, vagy épp hátrányban vannak-e.
Könnyű belátni, hogy lényegében közömbös épp melyik játékosnál van a több zseton, hiszen csak az aktuális aktív stack mértékéig licitálhat bármely játékos. Azonban – mint oly sok minden a pókerben – ez sem kőbe vésett szabály, ezért ezt a biztosnak tűnő pontot is picit finomítanom kell.
Ellenfelek akiket szeretünk
A legtöbb ellenfelünk alkalmi játékos lesz, aki nem a pókerből él, aki talán még csak nem is nyereséges vagy nullás. Ennek ellenére megpróbálják kifacsarni a tudásukból a maximumot, és elsősorban nem racionális, hanem önigazoló döntéseket akarnak hozni. Ezeket az ellenfeleket meg kell tudnunk verni, nem léphetünk tovább a képzettebbek felé, amíg nem hozzuk ellenük meccseink nagytöbbségét.
Természetesen a hibás játékstratégia előnyt jelent – már amennyiben ki tudjuk választani a megfelelő ellenjátékot.
Az alábbiakban a véleményem szerint legtipikusabb stack értékelő hal magatartásokról van szó, amiket érdemes figyelni, és idejekorán észrevenni, mert a megfelelő ellenstratégia jókora pluszt ad a játékunk várható értékéhez.
A halak nem pénzért játszanak – bár ők azt hiszik, hogy igen – hanem az önigazolásért.
Lényegében háromféle tünete lehet ennek az önigazoló gondolkodásmódnak, ami három különböző – de aránylag könnyen legyőzhető – ellenféltípust határoz meg a számunkra:
Ha Villain előnyt szerez – akár minimális mértékben is – egyre keményebben játszik, hátrányból azonban nagyon visszafogottan licitál. Ha előnybe kerül, tudja, hogy ő a jobb. (a westernfilmek cowboy-a, azaz a „Jó”típusú ellenfél)
Ha Villain hátrányba kerül, egészen az egyensúlyi állapot újbóli eléréséig nagyon gonosz támadó pókert mutat be, viszont egálból vagy előnyből nagyok szívesen elkísér a mutatásig – passzívvá válik. („Tudd hol a helyed!” azaz „Rossz” típus)
Van olyan hal, aki nagyon csúf mutatásokkal kerget a sírba minket: a zsetonkülönbség növekedésével Villain játéka egyre passzívabbá válik, akár ő van előnyben, akár mi, de megadni sose fél. („Most mihez kezdjek?”, azaz a „Csúf” típus)
Mint az látható, ebből a három típusból kettő esetében az elmélettel szemben a gyakorlat mást mutat, tehát korántsem mindegy, melyikünk van zsetonszám szempontjából előnyben, ezért teljesen más stratégiát kell ellenük választanunk a nyerési esélyeink feltornászásához!
A Jó
(avagy „Új seriff a városban”)
A Jó nem a legkönnyebb ellenfél, azonban viszonylag egyszerű stratégiával verhető. A győzelem kulcsa a gondolkodásmódjában rejtőzik:
A Jó tulajdonképpen egyáltalán nem jó játékos, viszont erről fogalma sincs. Zsetonhátrányból viszonylag óvatos (nem akar veszíteni) azonban ha előnybe kerül, támadásként szívesen felteszi az aktív stackjét egy nyilvánvalóan alulról induló 60-40-re.
Abból indul ki ugyanis, hogyha dobunk, folytathatja a rendszabályozásunkat, ha nyer, akkor vége a meccsnek, ha veszít, még akkor is marad esélye a fordításra. Az ő gondolatmenete tehát azon alapul, hogy három esetből kettő szuper neki, egy pedig vagy nyer – vagy nem. Miért ne kockáztatna? Megteheti….
Bár nem célunk, hogy megmutassuk, mi is vagyunk olyan legények a gáton, mint ő, de fontos, hogy ne is hagyjuk magunkat általa megfélemlíteni.
1. Játék zsetonelőnyből a Jó ellen
Amikor a Jó ellen játszunk, és előnyhöz jutunk, felértékelődik a spekulatív lapjaink jelentősége és a vakok ellopása. A Jó nem szereti annak fenyegetését magán tudni, hogy egyetlen rossz licittel egycsapásra kieshet a versenyről, ezért kisebb kasszákkal akarja az előnyt újra megszerezni, vélvén, hogy mi is hasonlóan gondolkodunk.
Helyezzünk rá – ne túl nagy – nyomást, kezdjük el emelésekkel támadni a nagy vakját preflop, és folytatólagos emelésekkel postflop. Ha preflop meg is adogatja emeléseinket, ez a flopon csak még többe kerül neki, hiszen el fogja engedni mindazokat a kezeket, amiket nem találtak el a közös kártyák – és ez az összes kezeknek a 70%-a lesz majd.
Vigyázzunk azonban arra, hogy ne legyen túl nyilvánvaló a számára, hogy az összes kézzel támadni szeretnénk, ezért hagyjunk ki időnként támadási lehetőségeket, de ne elsősorban a kezeink ereje alapján rangsorolva, hanem az alapján, hogy ne hagyjuk ellenfelünket zsinórban több körön át vakot megtartani – gyűjteni. Ez az ellenfél ugyanis néhány ilyen kör után felbátorodik, és agresszívabbá válik, ami nekünk semmiképpen nem lehet célunk.
2. játék zsetonhátrányból
Ha előnybe került velünk szemben, a Jó támadni fog, és a lehető leghamarabb el akar minket söpörni. Ez olyan szempontból borzasztóan kellemetlen, hogy a korábban bevált támadó pókerjátékunk helyett belekényszerülünk egy „lapra várós” stratégiába, de én azt mondanám, hogy bosszankodás helyett inkább használjuk ki a lehetőséget a parti megfordítására. A Jó gyakran nem is érzékeli, mennyire minimális előnyt jelent a több zsetonja, és milyen reménytelen helyzetbe kerül majd egy nagyobb kassza elvesztése után. Ha talál valamit a flopon, szívesen ránk tolja az összes zsetonját, bármit feltesz egy utolsó párra vagy húzólapra. Ha mi is az ő stílusában (ugyanolyan gyakran és agresszíven) támadunk, akkor csak a véletlenen múlik, ki fog épp megadó lapot találni. Mivel azonban sokat támad (és blöfföl) ő maga is, ezért abban bízik, hogy mi sem találtunk semmit a flopon – hiszen ha a flopon megfelelő méretűt emel, nehéz helyzetbe kerülünk.
Sajnos általában elég magasak lesznek a vakok ahhoz, hogy ne tehessük meg azt, hogy a visszavágáshoz prémium lapokra várjunk. Ne is próbálkozzunk ilyen stratégiával, hiszen mire megérkeznének a visszaemelő lapok, elfogynának a zsetonjaink. (ráadásul a tíz preflop dobás utáni instant reraise all in több mint árulkodó lenne)
Gyakran leszünk kénytelenek ehelyett kényelmetlen méretűre duzzadt kasszákban flopot nézni. Ennek oka, hogy pozícióból limpelni nem enged majd minket, pozíción kívül pedig legalább az emelését kell megadjuk. Könnyen megtehetjük azonban, hogy nagyon robotikus licitjét ellene fordítjuk. Ennek módja preflop az átlagosnál erősebb lapokkal a resteal lesz, a flopon pedig a Stop-n-Go.
Stop and Go: preflop megadás után első licitálóként all inig emelés. Azok ellen működik jól, akik nagyon lazán támadnak preflop, de a flopon csak kész kézzel adnak meg. A Seriff ellen zsetonhátrányból különösen jól működhet a Stop and Go, hiszen sok esetben már preflop a kasszába kerül az előnyének a nagy része, és csak a flopon döbben rá, hogy a nagy semmivel kéne licitálnia a maradék zsetonjai kétharmadára.
A stop and go helyettesítésére sikeresen választhatjuk pozícióból azt az ellenjátékot is, amikor viszonylag deep stackben – tehát a második-harmadik vakszint környékén és közepesen egyenlőtlen zsetonszámnál) úgy taktikázunk, hogy a flopon szinte minden esetben automatikusan megérkező fél-kétharmad potos támadására a „közepes semmivel” (ilyenek pl. ászos lapok, közepes vagy gyengébb párok) visszatoljuk a Seriffre az összes zsetonunkat.
Ez a licitünk ugyanis azokban az esetekben, ha épp nem találta el a Seriffet a flop, a kassza feladására kényszeríti majd, és azonnali győzelmünkre vezet. Az esetek kétharmada ilyen lesz, így a megfelelő pillanatban felhasznált, ám viszonylag kevés (maradék) zsetonjainkal szép kasszákat nyerhetünk.
Természetesen, ha eltalálta a Jót az asztal, akkor bajban leszünk ezzel a flop licitmenettel, azonban mégis megéri a kockázatot – ha úgy tűnik, hogy mindenképpen van legalább 4-6 outunk, egészen biztosan.
Ennek a lejátszásnak az a lényege, hogy jól időzítsük a visszaemelés pillanatát a zsetonjaink számához képest: nagyjából elegendő, ha csak egy picivel (20-30%-al) többet emelünk vissza, mint amennyi az ő utolsó emelése volt, ettől lényegében teljesen hitelessé válik számára a játékunk.
A Jó ellen ebben a szituációban közepes lapokkal ne akarjunk ellene a mutatásig menni, vigyük dűlőre a dolgot a flopon, vagy a lapunk megérkezésekor.
Más a helyzet a kevés nagyon jó lap érkezése esetén! Ha top párt (vagy jobbat) kapunk, akkor nem érdemes a Jó ellen nagyon agresszíven megjátszani kezünket. Ha ilyen lapunk érkezik, akkor a legmagasabb kasszákért úgy játszhatunk, ha hagyjuk, hogy a Jó hívja le az aktív stackeket, vagy ha a korábbi blöffjeinkre nagyon hasonlító licitekkel emelünk.
(folytatjuk)
forrás: http://www.onlinepokerhu.com