ITM játék I.

ITM játék I.

avagy
Harc a második helyért

Elérkezett a versenyek legkellemesebb része: a buborék kipukkant, és pénzbe értünk. Ne dőljünk elégedetten hátra! Bevételünk jelentős része az ITM szakasz helyes megjátszásából származik majd.

Tippek és trükkök az ITM-ben:

Tegyük:
– Igyekezzünk a HU-ba sok zsetonnal érkezni,
– Figyeljük a zsetonok eloszlását és mozgását.
Kerüljük:
– Ne harcoljunk a második helyért – elsők akarunk lenni,
– A lehető legritkábban menjen játékunk mutatásig.

A játék általános képe

A tíz (kilenc) fős SNG-knál, ha a negyedik hely végre kiosztásra kerül, egy komoly nyomás alól szabadulnak fel a játékosok, hiszen megvan már a garantált pénznyereményük. Azok a játékosok, akiknek csak kevés zsetonjuk maradt, nem játszanak a továbbiakban annyira feszesen, hanem igyekeznek all in kerülni az első értékelhető lapjukkal vagy akár támadni bármivel. Ez azt jelenti számunkra, hogy az indulókezeink a szokásos erejükhöz képest jelentősen felértékelődnek, és ez főleg akkor igaz, ha nekünk van a legtöbb zsetonunk az asztalnál.

A vakokkal az asztalra kerül a lapok leosztása előtt már 600-1500 zseton, ami – ha belegondolunk – (még közepes tétű SNG-knál is) 5-10 dollárt érhet. Ne is gondoljunk bele! A zseton csak zseton, egy eszköz, aminek a közvetlen pénzbeni értéke mit sem számít.

A játék is egyszerűbbnek tűnik: mindössze három pozícióval kell számolnunk, osztógomb, nagy vak, kis vak. A pókerjátékban a későbbi pozíció hagyományosan jobb, ez az ITM-ben sincs másként. Az osztó legnagyobb előnye (azon kívül, hogy ingyen lapot kapott) az, hogy elsőként beszél, és támadása esetén a többiek feltehetően elengedik a vakjukat. Ha az osztógomb nem emelt, akkor ugyanez vonatkozik a kisvakra is, de talán még fokozottabban igaz rá, hiszen neki egy fél nagyvaknyival olcsóbb lesz támadni, mint korábban az osztónak lett volna, és eggyel kevesebb ellenfele adhat meg, ugyanakkor az elvitt kassza megegyezik az osztógombról sikerrel támadó játékos nyereményével. A nagyvaknak semmi előnye nincsen. Számára az egyetlen kedvező szituáció, ha a gyenge-passzív-megadogatós kisvak kiegészít, és ezután ő passzol. Ekkor a flop után pozíciója lesz a kisvakon, és licitje, valamint a közös lapok alapján dönthet majd a folytatásról.

Az ITM-ben legegyszerűbb a kevés zseton megjátszása: mielőbb duplázni szeretnénk, a nagy zsetonszám sem sokkal bonyolultabb, le akarjuk darálni egy nyerő lappal az ellenfeleinket. A legproblémásabb a közepes zsetonmennyiség megjátszása, mert itt nagyon könnyen azt vehetjük észre, hogy mindenhonnan puskacsövek szegeződnek a fejünknek.

Közepesnél kisebb zsetonszám megjátszása

Ha a buborékból a második helyen állónál valamivel alacsonyabb zsetonszámmal érkeztünk ebbe a szakaszba, akkor célszerű a továbbiakban meglehetősen agresszívan játszanunk. Az általános szabály az, hogy osztógombról fontoljuk meg a push-t bármilyen marginális kézzel KT-es felett, bármilyen ásszal, vagy osztott párral. Ha a nagyvaknak mindössze négy-ötszörösét birtokoljuk, akkor nagyon valószínű, hogy megadásba futunk bármely két kártya is lenne ellenfeleinknél (különösen a nagyvaknál), azonban a nyolc-kilencszeres nagyvaknál még megmarad a fold equity-nk és jó esélyünk van a vakok elvitelére.

Ha kevés zsetonos játékosok vagyunk a nagyvakban, akkor érdemes elgondolkoznunk azon, hogy az imént említett laptartománnyal a támadó sok zsetonos játékos támadását elfogadjuk, hiszen sok esetben bármely két kártyával ránk emelnek, és ezért feltehetően nekünk itt jobb indulókezünk van, talán domináljuk is őt.

A sok zsetonos játékos tipikusan nagy nyomást fog helyezni a vakokra, ezért nem mindegy, hogy hogyan ülünk:

Példa: Alfonz 3000 (SB), Béla 5000 (BB), Cecil (osztó) 7000. Vakok: 200-400.

A példák a továbbiakban, ha ettől eltérő dolgot nem jelzek ebben cikkben 10 (vagy 9) fős SNG-k ITM szakaszára vonatkoznak, ahol a nyeremények megoszlása 50-30-20%. Valamennyi játékos „átlagos” ez azt jelenti, hogy nem küzd különösebb lap-, illetve helyzetértékelési zavarokkal.

Ebben az esetben, Alfonz helyén ülve, ha Cecil osztógombról emel, akkor szűkítsük picit a megadó kezeink tartományát, hiszen Bélát jobban eszi a vak mint minket, ráadásul elképzelhető, hogy megad egy általa jónak vélt lappal – ez esetben mindegy ki nyer – mi jól járunk. Ha Cecil nem emelt, akkor a támadó kezeink tartományát szélesítenünk kell, hiszen várhatóan Béla szeretné kivárni, hogy mi kiessünk, így az ő emelt fold equity-jével jelentősen nő a lapunk értéke. Ne feledjük: nem a második helyre játszunk!

Példa: Alfonz 3000 (osztó), Béla 5000 (SB), Cecil 7000 (BB). Vakok: 200-400.

Ha Alfonzként az osztógombról támadunk, akkor a játékosokat nagyjából stack-jük arányában eszi a vak, és bár Bélától megvéd minket némiképp az, hogy Cecilnek pozíciója van rajta, de ezt jócskán lerontja Cecil elleni nagyvak lopásának magasabb kockázata. A vak mindenesetre elég magas ahhoz, hogy lapjaink többségével kénytelenek legyünk betolni az all in-t, hiszen néhány kör alatt elfogyunk.

Példa: Alfonz 3000 (osztó), Béla 7000 (SB), Cecil 5000 (BB). Vakok: 200-400.

Ez már valamivel komplexebb szituáció, noha semmi más nem változott az előző példához képest, csak Béla elnyert 2000 zsetont Ceciltől. Könnyen lehet ugyanis, hogy Cecil célja a HU-ba érés és nem a győzelemre játszik. Ez esetben az osztógombról támadjunk bátran, mivel Béla várhatóan csak a tényleg elég jó kezekkel akarna megadni. Ennek magyarázata az, hogyha nyernénk Béla ellen, akkor neki lenne a legkevesebb zsetonja, és ezt a kockázatot a kisvak megvédésere nagy semmivel történő megadással általában nem éri meg felvállalnia. Cecil azért nem szeretne ellenünk közepes kezekkel megadni, mert ha veszít, akkor valóban a kiesés szélére sodródna, mivel mélyebb gödörbe kerülne, mint ahol most mi vagyunk. Kisvakból, ha Cecil nem is emelt, azonban nem támadhatunk nagyon gyenge lapokkal, hiszen a játékosok többsége utálja a nagyvakot elengedni, és ez most azzal is súlyosbodik, hogy a legkevesebb zsetonnal rendelkezve támadjuk a legtöbb zsetonos játékost. Ennek a támadásnak inkább akkor van csak létjogosultsága, ha Béla kifejezetten jól játszik, és eddig csak támadni láttuk, megadni soha, vagy csak nagyon nagy lapokkal.

A sok zseton megjátszása

Elő fog fordulni jó néhány olyan szerencsés szituáció, amikor nekünk marad a legtöbb zseton a kezünkben közvetlenül a buborék kipukkanása után. Általában helyes taktika a kevés zsetonos játékosokra olyan nagy nyomást helyezni, amennyire csak lehetséges – ezt rengeteg helyen leírták, és egyszerűnek is tűnik. Én mégis azt tapasztalom, hogy sok játékos fut bele magas zsetonszámból rettenetes szituációkba. Mi lehet ennek az oka?

Rosszul és jól megválasztott emelési szituáció – támadási mérték

Ha minden ellenfeleünk 9-10 BB alatt van, akkor nem kell gondolkodnunk sokat, gyakorlatilag az összes támadásunk all in lesz. Jellemzőbb szituáció azonban ennél az, hogy az egyik ellenfelünk közelebb áll hozzánk zsetonszámban, mint a kieséshez, míg van egy olyan játékos, akinek annyira kevés zsetonja van, hogy az első helyért vívott harcra már csak egy vagy két felduplázás adna neki esélyt.

A vakok és a stack-ek nagyságától függően lehet a támadásunk jellemzően push, vagy 3BB. Ne függjön viszont a push a kézbe kapott lapjaink erejétől. Hibás úgy gondolkodni, hogy „közepes lappal push támadunk, mert nem akarunk megadót látni, erős lappal pedig 3BB-t emelünk (vagy még rosszabb: kiegészítünk) mert nem akarjuk eljeszteni az ellenfeleket”! Ez a gondolkodásmód eredményes lehet ugyan egész gyenge ellenfelekkel játszva, de alapvetően egy hibás beidegződés, amit a közepes vagy jobb ellenfeleink már ki tudnak használni.

Ha például kétszemélyessé redukálódik a parti, mivel kisvakban ülünk, az osztó dob, és a nagy vaknak 10BB-nél többje van, akkor lehet érdemes elgondolkoznunk az emelés nagyságán.(Ha 9BB vagy kevesebb van a nagyvaknál akkor a támadásunk push lesz). Ekkor 15 BB alatti ellenfélnél vegyük figyelembe annak a nagyon nagy valószínűségét, hogy játék esetén all in kerülünk. Ahhoz, hogy ellenfelünk nem kézbepárja javuljon a flopon (ahol az egész parti eldől) nagyjából egy a háromhoz az esélye. Ha akkorát emelünk a flop előtt, hogy az összes zsetonjának (a vakkal együtt) 40%-a be tud a kasszába kerülni, akkor a kvázi automatikus push-unk a flopon pozitív várható eredménnyel zárul – függetlenül attól, mi van a kezünkben. Ebben az esetben a visszaemelést is szinte bármivel megadhatjuk, hiszen jó oddsunk lesz – 6 egység pénzért 20 egységet nyerhetünk. Ha minket domináló lapba futunk, vagy szerencsés overpárba, akkor így jártunk, de ebben az esetben is csak kevéssé veszteséges a szituáció, az összes többi variációban nagyon megéri megadnunk. Ez a lejátszás nagyjából automatikus.

Más a helyzet, ha az osztógombról támadjuk a kevés zsetonos nagyvakot, közepes zsetonszámmal rendelkező kisvak esetén. Annyival komplikáltabbak a körülmények, hogy figyelembe kell vennünk azt a lehetőséget is, hogy a kisvak megadja támadásunkat, vagy épp visszaemel ránk.

Alfonz 7000, Béla 5000, Cecil 3000. Vakok: 200-400, alfonz bet 3000, béla reraise 5000, cecil dob

 

Mi a csudát csináljunk ebben a rémes helyzetben? Alfonzként nem (vagy csak nagyon nehezen) dobhatjuk el a lapunkat, noha Bélánál várhatóan erősebb indulókéz van, mint nálunk. Természetesen nem is szabad eldobni, de a 2000 zsetonunk, ami megmarad a visszaemelés megadása után, fényesnek nem nevezhető. Sőt: várhatóan nyertünk egy harmadik helyet vele.

Okosabb, ha felkészülünk erre már jó előre: a nagyvakban ülő kevés zsetonos játékostól történő lopásként célszerű 3BB-re emelni a push helyett. Ha így teszünk marad némi mozgásterünk a kisvak megadása, vagy támadása, illetve a nagyvak megadása, vagy ránk történő visszaemelése esetére. Ha csak 1200 zsetonunk van a kasszában, akkor könnyű dobás lesz közepes lapunkra a kieső hellyel fenyegető komoly visszaemelés, ugye?

Alfonz 7000, Béla 5000, Cecil 3000. Vakok: 200-400, Alfonz bet 1200, Béla fold, Cecil reraise allin 3000.

 

itt lehetett picit számolni. 1800-at kell megadnunk 6200-ért, ami az ICM megadásokkal szemben magasabb követelményt támasztó hatását is figyelembe véve emelő lapjaink többségével megéri. Ha veszítünk, akkor 4000 zsetonunk marad, ami ellenfeleink 5k és 6k zsetonszámát nézve nem nevezhető kritikusan kevésnek, ha viszont nyerünk, akkor az első hely elérésének a valószínűsége drasztikusan megnőtt. A dobásnak is lehet létjogosultsága: ekkor 5800 zsetonunk marad, míg a két ellenfelünknek 4800-4400. Ez abban az esetben remek döntés, ha úgy tűnik az eddigiek alapján, hogy nagyon feszes megadók ellenfeleink, (és emiatt egyébként is hiteles Cecil reraise-e) hiszen közel ugyanannyi, de nálunk kevesebb zsetonnal bírnak, és ez nagyon jó jel lehet a jövőbeni vaklopások vonatkozásában.

A lényeg ebben a szituációban: ha jól választjuk ki az emelésünk mértékét, akkor két „jó” döntés közül választhatunk (amin azt kell érteni, hogy azon kell gondolkozzunk, hogyan nyerhetjük meg legbiztosabban a versenyt), míg ha rosszul, akkor két „rossz” döntés előtt állunk: feltegyük e legjobb helyezésünket a kieséssel szemben egy várhatóan maximum 40% nyerési esélyű lapra, vagy fogadjuk el lecsúszásunkat a kis híján sereghajtó pozícióba.

Közepes zsetonszám megjátszása

A langyosokat az úr is kiköpi, sőt, a többiek tőle lopnak, ha nagyvakban ül.

Ha a sok zsetonos játékos nem nagyon gyenge, akkor emelkedni fog az asztalnál az általános agresszió szintje. Azok a szituációk, amiket látni szeretnénk, azok a következők:

– kapunk egy prémium lapot, kifizetnek (bárki), és első helyre játszunk.
– Nálunk hagyják néhány körön át a vakunkat,
– Megél a vaklopásunk,
– Megél a resteal-ünk.

Ha a játék képe az asztalnál arra utal, hogy a játékosok szívesen emelnek (azaz szinte minden körben van emelés, de még nem push), de megadást egyáltalán nem láttunk, akkor ez egy jó lehetőség arra, hogy egy resteal-lel megalapozzuk az imidzsünket az ITM-ben. Egy resteal önmagában képes lehet minket elvinni a heads up-ig, ami a győzelem kapuja, de ha a sok zsetonos játékos ellen tesszük meg, akkor azonnali kiesünk fenyeget, de a kevés zsetonos játékos ellen se sokkal jobb a helyzet mutatáskor. Megadogatós játékosok ellen a resteal nagyon-nagyon veszteséges megmozdulás az ITM-ben!

Ha a játékosok részeg norvég matrózok módjára viselkednek, és a buborék nyomása alól felszabadulva sokszor megadnak / néznek flopot, akkor érdemes visszavennünk a tempóból, és jobb ha megvárjuk, míg valamelyikük hulláját leviszi előttünk a víz. (túl sokáig nem várhatunk, nagyjából össz zsetonunk harmadát, negyedét áldozhatjuk be a feszesebb játékra) Noha a cikk azzal indult, hogy „ne célozzuk meg a második helyet” de ez a kivétel, ami gyengíti a szabályt: hiszen a plusz teljes SNG fee-nyi nyereményünkkel a – és headup-ban valamivel kisebb esélyünket a győzelemre – figyelembe véve nagyobb pénzbeni értékért tudunk játszani: ez ennél a típusú ITM szituációnál becslésem szerint 4-5% plusz ROI-t hoz. Ne bosszankodjunk hát, ha ellenfeleink kerge halak módjára emelnek és adnak meg: ez nekünk kedvez.

A sikeres re-steal várhatóan ad néhány kört a vakjainkhoz megtartásához is, azonban a vaklopásaink hatékonyságát nagyban rontja – ez két dolgot eredményez: resteal után „higgyük el” a vaklopásokat, és emeljünk egy nagyot a lopó lapjaink felé támasztott követelményeken (ezt minden dobásunkkal csökkenthetjük, nagyjából 10-20 leosztás kell ahhoz, hogy teljesen elfelejtsék visszaemelésünket.) Alapvetően mi is őszintébbé válunk, és az ellenfeleinktől is erre számíthatunk. Ez jó – hiszen a közepesnél több zsetonnal mit sem szeretnénk jobban látni ellenfeleinktől, mint egyenes játékot.

A vaklopások vonatkozásban felejtsük el azt, amit a sok zsetonos játékos vaklopásairól írtam: emeljünk keményen. (Nem akarunk játékba kerülni – egyáltalán senki ellen.) Az egyetlen célunk az, hogy annyi vakot tudjunk lopni, hogy a sérülékeny második pozícióból az elsőbe fel tudjuk magunkat küzdeni.

A legfontosabb az ITM-ben, hogy tudjuk, mikor miért játszunk, ehhez igazítsuk emelő lapjaink körét és emelésünk mértékét. Enélkül nem lehetünk igazán sikeresek sem az egy asztalos SNG-ban, sem a más versenystruktúrájú játékokban.

Sajnos a pókernek – akár a sorozatos – vereség is része. Az ITM eredményünk határozza meg jelentős részben a nyereségünket, ugyanakkor itt kell leginkább kockázatos döntésekre feltennünk nagyobb összegeket. Próbáljuk nem szem elől téveszteni, nem zsetonokért, és nem azok pénzben képviselt értékéért, de nem is a minél több győzelemért játszunk, hanem a lehető legnagyobb díjalap részesedésért – az eredmények pedig jönnek majd maguktól.

forrás: http://www.onlinepokerhu.com

Submit a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük