Az ellenfelek kiválasztása, blöffölés és vaklopás
Az előző cikkben vázoltam a SNG játék néhány előnyös vonását, ami miatt remélhetően mind többen döntenek majd úgy, hogy kipróbálják magukat ebben a játékformában is.
Ebben a cikkben az ellenfelek kiválasztásáról, és a vaklopásról osztok meg veletek néhány gondolatot.
Mielőtt azonban fejest ugranánk a mély vízbe, felsorolok néhány ide vonatkozó ökölszabályt. Ezeket a következtetéseket természetesen bárki – például az alant leírtakból – könnyedén levonhatja magának. Aki viszont abszolút kezdőként úgy dönt, hogy enged a sötét oldal csábításának, az könnyen haladhat – egy ideig – előre az ökölszabályok kvázi mechanikus alkalmazásával. Én személy szerint azt gondolom, hogy fontosabb a játék logikájának és mechanizmusának a megértése az egyszerűbb döntéshozatalnál, mindenesetre aki csak most kezd ismerkedni a pókerrel, talán hall itt néhány hasznos tippet.
„Tegyük és kerüljük”:
– keressünk rá ismeretlen ellenfeleinkre (lobby, sharkscope, stb): hogy elkerüljük a cápákat és grindereket,
– ne becsüljük alá ellenfeleinket: figyelnek minket,
– késői pozíciókból keressük a vaklopásra alkalmas helyzet,
– korai pozícióból csak erős lapokkal és megfelelő agresszióval szálljunk játékba,
– Ha nekünk, vagy ellenfelünknek 10 nagyvakja sincs, akkor támadás esetén emeljünk all in-ig,
– kerüljük korai pozícióból a több utcás játékot igénylő szituációkat,
– emeljünk bátran, adjunk meg gyáván,
– ne nyissunk meg limpelést.
+1: kerüljük a szabályok mechanikus alkalmazását!
Mikor melyik szabályt alkalmazzuk, és mikor melyiket ne? Nehéz kérdés. A sematikus játék elkerülésére – de a megalapozott döntések meghozatalára végiggondolhatunk rengeteg aspektust. A teljesség igénye nélkül itt van mindenesetre néhány szempont:
Két esetben tudunk ellenfeleket választani: amikor leülünk játszani, és amikor játék közben pénzt teszünk a kasszába. Tulajdonképpen az utóbbi a fontosabb, de az első sem hagyható figyelmen kívül. A SNG asztalhoz való leüléskor az a célunk, hogy minél több gyenge játékossal kerüljünk össze.
Így ha alkalmi – hobbi – játékosok vagyunk, akkor az is hasznos lehet, ha felmegyünk egy ingyenesen használható SNG adatbázis oldalra (ilyen a www.sharkscope.com ahol a napi első öt keresésünk ingyenes), bepötyögjük az asztalhoz leült első néhány játékos nevét, és megnézzük, mit mutat a statisztikája. Alapelv, hogy a vesztő játékosokat keressük, a nullások se rossz ellenfelek, de nagyon figyeljünk azokra (értsd: kerüljük el) akik több száz játék után is 20% ROI felett járnak. Mivel a keresések korlátossága mindössze egy SNG hozzávetőleges játékosállományáról ad ingyenes tájékoztatást, ezért ha élni kívánunk a többletinformáció adta előnnyel, akkor vagy fizetünk a szolgáltatásért, vagy szorgalmasak leszünk: PokerTracker-t használunk, illetve megjelöljük a korábbi tapasztalataink alapján gyengének tűnő játékosokat. Gyanús lehet az is, ha valaki több asztalon játszik, bár ha ez nem társul pozitív ROI-val, (ami viszont ritka) inkább célpontként, mint kerülendő cápaként tekintsünk rá.
Erről többet egyelőre nem is írnék, talán még csak annyit, hogy azért az információért, amit pl a SharkScope-tól ingyen megkaphatunk, játék közben zsetonokat kell majd áldozzunk.
A parti alatt is keressük a könnyű ellenfeleket! Sajnos nincs – itt sincs – egyszerű recept, amivel rátűzhetjük ellenfelünk homlokára a halacskát ábrázoló cetlit, inkább 4-5 szempontból érdemes figyelni az ellenfeleket. (ha jegyzetelek, akkor azt szoktam rögzíteni néhány betűvel és számmal, hogy mennyire tűnik képzettnek az ellenfél, mennyire agresszíven reagál a támadásra, mennyire hajlandó pozíción kívülről nagy kasszába keveredni. Ha csinál valami jellegzetes marhaságot, akkor feljegyzem azt is milyen szituációban mivel követte el)
Irónikus, de nagyjából igaz: A jó játékosokat a rosszaktól elsősorban az különbözteti meg, hogy a jókat sokkal könnyebb kiblöffölni. Számtalanszor jártam úgy, hogy a buborékban zsetonelőnyöm jelentős részét bebuktam egy blöffel olyan ellenfél ellen, aki épp egy sokadik párt szorongatott a kezében veszélyes boardon, és nem is észlelte, a megadása mennyire rossz játék. Bosszantó volt. Mindenesetre soha nem az ellenfél hibája, ha megfogja egy blöffünket: vagy valamilyen oknál fogva hiteltelenek voltunk, vagy nem választottuk ki a blöff célpontját megfelelően.
Azt hiszem, világos mindenkinek, hogy a zsetonjukat féltő, a feszes, illetve a jó játékosok lehetnek a blöffök alapvető célpontjai. Játékunkban a célpontválasztás azonban ennél valamivel összetettebb kell hogy legyen. Egy SNG leosztást például soha nem lehet – a kapott és kirakott kártyák alapján – elemezni, ha nem ismerjük a pozíciót, a vakok méretét, a játékosok számát, a kifizetési struktúrát, a zsetonok megoszlását. Erre épül rá a játékosokról szerzett ismereteink, és a saját magunk által az asztalnál korábban mutatott kép.
Játékpszichológiai értelemben a SNG-ban az egyik legfontosabb kitűzésünk véleményem szerint az, hogy soha ne váljunk célponttá, elegendő tiszteletet tanúsítsanak az emeléseink iránt, hogy képesek legyünk dobást elérni rosszabb lappal, viszont eléggé aktívak maradjunk ahhoz, hogy játékba kerülésünk esetén fizessék ki a lapjainkat. Találjuk meg az egyensúlyt! Még nagyon ha nagyon jó játékosok vagyunk, akkor sem szeretnénk, ha mindenki minket akarna kiejtetni. Kerüljük ezért a gúnyos, provokatív beírásokat (általában ne mutassunk semmiféle reakciót), rejtsük el a lapjainkat sikeres blöffök esetén. A lapok muckolása feltétlenül jó szokás, ezért ne is térjünk el tőle. (Nagyjából soha.)
Viszonylag jól behatárolható, hogy milyen típusú lapokkal kik ellen szeretnénk játékba kerülni: jó lapokkal például bárki ellen. Ez annyira általános – persze – hogy már nem is igaz. Azt viszont nagyjából tudnunk kellene, hogy ellenfeleink miket tarthatnak a kezükben. Figyeljünk tehát, hogy – még kielégítően jó indulólap esetén is – az emelésünkkel legalább minimálisan képesek legyünk szűkíteni ellenfelünk range-ét és számosságát. Ha van elképzelésünk arról, mivel játszhat, akkor a jó lapjainkat is sokkal könnyebb lesz majd kifizettetni. Jegyezzük meg, hogy a kiesések legnagyobb része a SNG-ban jó lappal történik – ne mulasszuk el kifizettetni a lehetőséget a kiesésünkre.
Az emelések megkezdése előtt a legfontosabb ember a leosztásban: a nagy vak. A nagy vak a barátunk, hiszen úgy kényszerítették őt pozíción kívül tétrakásra, hogy teljesen véletlenszerű, mit tart a kezében. Támadjuk meg, amikor csak ésszerű indokaink vannak! A vaklopással három célunk lesz a játék alatt: általa, ha sok zsetonunk van, megőrizzük a viszonylag aktív (laza) képet magunkról, gyarapítjuk a zsetonjainkat (vagy életben maradunk még pár körig), és nyomasztjuk, öljük az ellenfeleinket.
Minden körben, mielőtt vaklopással próbálkozunk, tudnunk kell, hogy mennyire agresszív és laza a megtámadott játékos, és mekkora eséllyel ad meg, vagy csap vissza egy komoly restealt. Ha nagy esély van a resteal-re (láttuk már a játékos néhány ilyen megmozdulását az elmúlt körökben) akkor, ha tehetjük, csak olyan lappal támadjunk, amivel hajlandóak leszünk megadni a visszaemelését. Természetesen, ha elegendően sok zsetonunk van, és nem tud sokat visszaemelni az ellenfél, akkor bármilyen két kártyával emelhetünk és megadhatunk, nagyon jó oddsot kaphatunk, viszonylag kis kockázattal.
Akkor lopjunk vakot, tehát ha tudjuk, mit akarunk elérni vele, és kiválasztottuk a megfelelő célpontot. Célpont lehet például az, aki túl feszesen játszik, illetve az, akit veszélyeztetni tudunk zsetonjainkkal, pozíciónkkal. Korai pozícióból ne csak a vakokat figyeljük, hanem azokat az ellenfeleket is, akik lassan arra kényszerülnek, hogy betolják az összes zsetonjukat. Nem akarunk velük nagyon erős indulókéz nélkül összeakadni. Eléggé kellemetlen, ha a vaklopásunkból az odds miatt kényszeres megadás lesz, és azt vesszük észre pár kör múlva, hogy kieső helyen vagyunk.
Nagy általánosságban beszélve húzólapokkal passzív, megadásra hajlamos játékosokat szeretnénk a potban érdekeltnek látni, akik csak akkor veszik észre, hogy baj van, amikor felfordítjuk a nyerő kezet. Erős kezeket tartva viszont laza, visszaemelésre hajlamos játékosokat szeretnénk játékba rántani. Játékunk során azonban folyamatosan tudatában kell lennünk, hogy a vadászterületünk elsősorban a fölöttünk kettővel – hárommal ülő játékos vaklopás szempontjából, post flop játékban viszont az alattunk ülő két-három játékos. Ez amiatt bír majd jelentőséggel, hogy – ha nem is jegyzünk meg és jegyzünk fel minden megmozdulást az asztalnál – a játékosok megadási-emelési hajlandóságával valamennyire tisztában kell lennünk.
A flop előtt ugyan bármilyen kéznek van esélye lejavulni bármilyen kezet, de a SNG-ban erre lehetőleg ne apelláljunk. Ritkán jön be, és még ritkábban fizetik ki. Viszont blöfföljünk egészen bátran! (Ha legitim kéz nélkül önként pénzt teszünk a kasszába, akkor azt ebből a szempontból blöffnek nevezhetjük.)
Tipikus hiba például korai pozícióból limpelni középjátékban. ITM-ben viszont gyakran el lehet adni a preflop limp, flop raise blöfföt, de még nagy ott is a veszélye, hogy talál valamit a nagyvak és a kisvak, és a megadásuk után bajba kerülhetünk.
Ugyan a blöff célja sok minden lehet (információ vásárlása, megtévesztés, dobatás elérése) többnyire azért mégiscsak azt szeretnénk látni, hogy ha erős lapok nélkül emelünk, hogy az ellenfelek úgy hajítják el a kártyáikat, mintha csak égetné a kezüket.
SNG nincs blöff és vaklopás nélkül. Ha csak arra várunk, hogy jó nagyon jó kezdőlapjaink legyenek, és majd azokkal harcba szállva elszedjük a többiek zsetonját csalódni fogunk. Nagyjából 75 osztásonként kapunk AA-KK-QQ lapokat (és hozzávetőlegesen ugyanennyi eséllyel AK-t), tehát reálisan gondolkodva az első ilyen lapunk érkezéséig ki kell bekkeljünk jónéhány vakszintet, és rengeteg, minket felzabáló vakot. Ne gondoljuk, hogy teljesen idióták ülnek az asztalnál (habár elterjedt vélekedés), ellenfeleink viszonylag gyorsan rájönnek arra, hogy nem védjük a vakunkat, és szabad prédává válunk. Ha pedig végül emelünk, akkor nagyon könnyen elengedik majd a lapjukat, és nem fizetnek ki minket. Világos tehát, hogy nem játszhatunk sokáig kivárásra. Az első néhány vakszinten természetesen ennek a bekezdésben írtak jelentősége csekély, de ahogy haladunk előre a versenyen, úgy kell mind és mind aktívabbá – agresszívabbá válnunk.
Ez adja egyébként a SNG tornák savát-borsát az izgalomért játszók számára, és ezért van annyi viszonylag gyengébb játékos is: a torna előrehaladtával nő a tét, és nő az akció az asztalnál. A játék képe folyamatosan változik.
Mindenesetre mi próbáljunk tudatosan kockáztatni: a blöff megfelelő célpontja a SNG-ban egy olyan játékos lesz, akire fenyegetést jelent majd az emelésed, de nem kell félni attól, hogy sarokba szorított patkányként – minden mindegy alapon – visszaharap az összes zsetonjával támadva.
Tipikusan félni kell az ilyen szituációktól: mi vagyunk (picivel) chipleader-ek az osztókorongon 3500-al, ellenfélnek nagyvakban 1800, ami a legkevesebb az asztalnál. Vakok: 150-300. A szokásos emelés a vaklopásra a vak kétszerese-háromszorosa, ami itt legyen 900. Nem tűnik soknak, de az ellenfélre nézvést fenyegető. Hiba viszont, hogy nem figyeltünk a zsetonmennyiségekre és teret adtunk az ellenfélnek. Konkrétan az fenyeget, hogy a nagyvak visszatolja az all-in-jét, és jelentős probléma elé nézünk: nem tudjuk elválasztani a minden mindegy alapon történő visszaemelést, a legitim kézzel történő visszaemeléstől. Hiába a zsetonelőnyünk, ha veszítünk, fordul a kocka, és máris mi lehetünk az asztalnál a kieséssel fenyegetett játékosok. Eldobni is nehéz lesz a lapjainkat, hiszen kedvező bank eséllyel rendelkezünk bármely két lapot is szorongatnánk a kezünkben.
Az sem segít, ha a nagy vak rosszul játszik: (véletlenül vagy tudatosan) kihasználja a stop and go szituációt (preflop megad, a flopon pedig emel az összes zsetonjával). Nehéz lesz megadnunk az emelését – hiszen az esetek túlnyomó többségében nem talál el minket a flop.
Főszabályként akkor emeljünk tehát vaklopási célzattal, ha úgy ítéljük meg, hogy megadhatjuk a visszaemelést (vagy a stop and go-t), illetve akkor lopjunk vakot, ha ellenállásba ütközve tudjuk majd engedni a lapunkat anélkül, hogy veszélybe kerüljön általa a versenyünk.
Válasszuk ki tudatosan a vaklopás célpontját, és cselekedjünk határozottan! Erre jó eszköz lehet, ha folyamatosan figyeljük az ellenfeleink zsetonszámát. Ha ez a szám nagyvak 6 és 10-szerese közé csökkent – és nincs nála annyi kevesebb zsetonnal rendelkező, ami elég az esetleges pénzbeéréséhez – akkor bármikor várhatjuk tőle, hogy ráemelésre allin megy emelésünkre válaszul, vagy akár önként és elsőként rakja be az összes zsetonját.
Minél kevesebb zsetonja van ellenfelünknek, annál nagyobb rajta játékkényszer. Muszáj harcba szállnia marginális kezekkel is, így a megjátszott lapok range-e a zsetonjai számának relatív csökkenésével mind és mind szélesebb lesz. Ami nekünk még jobb: minél kisebb valakinek a zsetonszáma, annál kedvezőbb banki esélyt kaphatunk ellene. Ha például látunk, az osztókorongról a mi nagyvakunkat támadó ultra shortstacket, akkor az emelését – persze szituációtól és zsetonszámtól függően – már közepes, vagy akár nagyon gyenge lapokkal is meg lehet adni. Ha az emelése nem ad ki még egy nagyvakot sem, akkor főszabályként bármely két kártya megteszi a tartásra. Zsetonjaink – és SNG nyereségünk – jelentős százaléka fog származni a magukat kényszerhelyzetbe hozó játékosoktól. Használjuk ki hát a szituációt.
Sajnos nem mindig olyan kellemes a helyzet, hogy nekünk van a legtöbb zsetonunk, többnyire közepes vagy kevés zsetonkészlettel harcolunk a helyezésekért. Ekkor talán még fontosabb azoknak a játékosoknak a kiválasztása, akiket le tudunk darálni. Azt a játékost válasszuk ki, aki félti a helyezését. A szakirodalomban írtak ellenére én úgy vélem, hogy ezen a kis tétű SNG tornákon a chipleader is nagyon gyakran sebezhető. Hiába a biztonságot nyújtó zsetonkupac, ha mi is még normális zsetonmennyiséggel rendelkezünk, akkor nem szeretne a pénzbe érés előtt nagy adok-kapokban részt venni ellenünk a tapasztalt játékos. Ha viszont a chipleader a szokásosnál nagyobb agresszivitást mutat (tehát jól játszik): all-in-ig emel a legkülönbözőbb szituációkban, visszaemeléssel bünteti az emelést, akkor jobb őt erős kéz nélkül messzire elkerülni. Ezeket a játékosokat emeléssel támadjuk, azonban a megadás (ha ők támadnak) minden esetben erősen meggondolandó ellenük, mivel ha rossz ütemben tesszük, azonnali kiesésünkhöz vezet.
Véleményem szerint a buborékban – ami a SNG tornák talán legkritikusabb szakaszának nevezhető – kieső helyen levő játékosként az ideális célpont általában a második illetve harmadik legnagyobb zsetonmennyiséggel rendelkező játékos lesz. Ők már szinte a szájukban érzik a győzelem (azaz a pénzbe érés) édes ízét, szóval nem kockáztatnának feleslegesen. Ha kinéztük a sebezhető játékosokat, akkor használjuk ki a lehetőséget, ha rajta van a vak és emeljünk. A tipikus vaklopási pozíciókon kívülről (CO és osztókorong) – ha fogytán van a zsetonunk, viszont kedvező a szituáció – emelésre kényszerülhetünk, de a relatív rossz pozíció hiteles játékunk esetén gyakran inkább előny lesz, mint hátrány. Az elölről jövő emelések hihetőbben takarnak ugyanis jó kezet, és amit magas vakok ellopásánál jellemzően a legkevésbé szeretnénk látni, az egy megadás.
Ha post flop játékba kerültünk, akkor tegyük fel mindig magunknak a kérdést: észrevettünk-e valamilyen lyukat ellenfelünk játékában ez idáig? Ilyen lyukak lehetnek például: laza megadás pozíción kívülről, húzólapok túljátszása, folyamatos visszaemelés, a kasszához képest túl nagy/túl kicsi emelések, túlfeszülés/túlzott agresszió buborékban. Ha hibát, vagy lehetőséget találunk a játékában, kíméletlenül csapjunk oda.
Figyeljük a rólunk kialakult képet – ellenfeleink figyelnek minket! Azonban ez nem jelent számunkra feltétlenül hátrányt, ha a többi játékos szemével tévesen túl lazának vagy túl feszesnek tűnhetünk, büntessük meg őket hibájukért. Minél ritkábban játszottunk például az elmúlt körökben, annál alkalmasabb az emelésünk a blöffre-vaklopásra, és minél gyakrabban, annál valószínűbb, hogy nem hisznek nekünk, és kifizetik erős kezeinket.
forrás: http://www.onlinepokerhu.com